2 Citrom - 2006 (2001)



1. NYÁRI DUETT
2. MINDENKI TÁNCOL
3. DOBD LE
4. SZÁLLODÁK
5. DALOK TÁBORTŰZHÖZ
6. NEHEZEN MONDOM EL
7. NÓRA TÁSKÁJA
8. KÉT CITROM
9. KÖNYÖRTELEN
10. SZOMSZÉDOK
11. SZÉPSÉGED
12. NINCS CSOKI
13. LANDOLÁS
14. TORZÓ

A zenekar (lemezfelvétel idején aktuális felállás):

Õz Zsolt: ének, gitár, vokál, szöveg
Papócsi László: billentyűk

Közreműködtek:

Dévényi Zoltán: gitár, zenék

Eged Márton basszusgitár
Gálfi Attila dobok

2 c

Vendégek voltak (egy-egy zeneszám erejéig):

Lovasi András vokál
Kiss Tibor vokál
Szűcs Vali vokál
Gerdesits Faszi dob
Karkus András dob
Szalay Péter gitár

Zene: VIDÁMPARK Zenekar

Felvételek az AltRecords hangstúdióban / Törökbálinton készültek.

Keverés: Regenye Zoltán (HSB)

Külön köszönet: Szűcs Tominak, ...


Zeneszámok:


NYÁRI DUETT

Nem mozdulok, mert vakít a fény
most nem mozdulok meg semmiképp
mert látom, hogy eljött, eljött
közénk a szép idő
A szép idő

Nem mozdulok, mert közös Istenünk
nem mondta meg, hogy mit is tegyünk
a fájdalommal
küldött cserébe, némi napos, napos
szép időt, de én inkább
a télre várok

Lebontom a ház falát
így jobb lesz majd talán
elcsöpögünk majd, mint a vér
szerelmem, a semmiért
mert távol vagy, s nem közel
várjuk, de nem jön el
a jótékony homály,
a jötékony homály.

Nem mozdulok, mert vakít a nap
nem mozdulok, mert Ezek megvakítanak
mert látják, hogy eljött mégis közénk
a szép idő, de én inkább,
én inkább

Lebontom a ház falát
így jobb lesz majd talán
a kezem tiszta vér,
szerelmem a semmiért,
mert távol vagy, s nem közel,
várjuk, de nem jön el
a jótékony homály,
a jötékony homály.

 

MINDENKI TÁNCOL

Itt van a nő, mégis itt vagyok egyedül
A számban az íz, az a sós, és majd kiderül
Hogy jön-e estére vajon a régi barát
Az a szer, akinek én még nem vagyok idegen
S csak nézzük utána precízen és hidegen,
Hogy jön-e estére vajon a régi varázs
De addig, de addig

Nem értem én, ha mindenki táncol
Pedig letargiát
Rendeltem e szép világtól
Remélve, hogy Isten kiáll
Ha már nincs felettem
Mert tudja, hogy elkövettem
Előre az összes hibát

És közben várom, hogy jön-e már
Mert nélküle tényleg elrohad a világ
Mint a régi parázs
Ő meg átfut a dombon, és átfut a hegyeken
Mert nem hiszi el, hogy én mennyire szeretem
Mert eltűnt a régi varázs
S azóta, azóta

Nem értem én…

Mért nem utánam lett csúnya vége?
Mért nem utánam lett csúnya vége?
Mért nem utánam lett csúnya vége, oh yeah
Itt túl tömény lett a gyász

Nem értem én…

 

SZÁLLODÁK

Mikor kattognak a kerekek, elkezdik kint is meg bent is
belül kedvenc rémálmom pereg, kint meg húszcentis
hó van, utazom veled kamaszkorom legszebbik
telén
Mikor azt hitted, hogy tényleg, te tényleg
éled az életed, nem pedig csak majd
hideg verejtéked számolod, mármint a cseppeket
és ha meglátsz bennük, gondosan bezársz minden ajtót:
jöhet a szerelem

A szállodák azóta tönkrementek, szép szemében pálmafák
helyett tüskés növények nőnek, mert a szűk szobák
pokoli mélyén elviharzik a báj

Csak azért éneklem ezt, hogy jobban érezzem magam
miközben nagyon is jól tudja ott leghátul az agyam
hogy nélküle nem jutok már semmire
felnőtt korom legrondább telén
Hát ne nosztalgiázz, csak egy percig maradj velem
ha áll az idő, elmesélem majd szépen, miért
nem vigyáztam rád, de fényed éget
amitől szaporábban dobog majd a szív
A szállodák...

 

DOBD LE

Dobd le a takarót, ha már a jóban
itt tudtál lenni, a rosszban is legyél
és nyugodtan ásíts, titokban kábíts
ha már nincs erőd hozzá, hogy új
új csodát tegyél

Régen halakat, ma már csak csalókat
fogsz ki a vízből, csalóka fény törik
ha új napod ébred
ha nem is kéred, áll a levegő:
„Hozza valaki vissza őt
vissza őt végre.”

Hát emlékezz rám, rám, na meg arra
hogy loptunk csókot, mikor csak néhány vadalma vigyorgott
Most hogyan teremtsem meg szép új világod?
Majd azt hazudom, hogy élni látott
valaki, valamikor
lompos hajnalon azt mondtam, „te majom
fogd a kezem, mert nem ér a nevem
és így nem érhet baj.

 

KÖNYÖRTELEN

Azt hittem, hogy elmúlik, de nem múlt el
mert mért is múlna el
az érzés
hogy könyörtelen, szép szemek
igazgatják életem, oh yeah
pedig a szépség
elrohad egy perc alatt, úgy hogy
nyoma sem marad
és innen már nem utazhat el.
Nincs több kétség. Nincs több kétség.

Azt hittem, hogy oltogat, hogy legyek végre
boldogabb, oh yeah
pedig az éhség
ugyan csillapodik egy perc alatt
a gyomorban mégis megmarad, oh yeah
az ismerős remegés
hogy hogy kúrtunk el éveket, és egyáltalán, életet
idáig, szívem, oh yeah.
Nincs több kérdés. Nincs több kérdés.

Azt hittem, hogy nem hiszek semmiben
erre elviszem, oh yeah
magammal
az ébredése illatát
és azt, hogy hogyan villan át, oh yeah
a gyönyörű angyal
a réteken, és a kertemen
én nem tudom, miért jó nekem, ha
szívem, csak úgy reng belé:
Mert nincs több szépség (rajta kívül). Nincs több szépség.

Könyörtelen vagy, könyörtelen vagyok, ha nem vagy
Itt velem…

 

KÉT CITROM

A részletekben a lényeg, mondjuk alul a fémek
kéneskő, láva, vagy cigi a szájba
hullik vagányan, mint a teámba a nagy bogár
Diktáld a tempót, mert ilyen még nem volt
hogy összeállna egy mozdulatába
az egész, s ha mégis nehéznek érzed a szíved

Két citrom levét csöpögtesd rá
húzódjon össze, egyszerűbb lesz talán
cseppnyi szívvel beszélni, hogy maradjon már
nyugton a helyén, s csak ha nagyon muszáj
hát akkor dobogjon, akkor vigye a vért
oda, szűkülő ereinkbe azért a néhány pillanatért.

A részletekben a lényeg, mondjuk alul a fénye
jó mélyre zárva, mert sötét barátja
nem lát túl sokat, mint a teámban a nagy piás
Diktáld a tempót, mert ilyen még nem volt
hogy összeállna egy mozdulatába
az egész, s ha mégis nehéznek érzed a szíved

Két citrom…

Na nézd, itt van megint a vén uzsorás
zsugori a tróger, mert feloldozást
csak bűnért ad nekem, hát így jó hogyan legyek?
Iszom inkább valamit, mielőtt hazamegyek.

 

NÓRA TÁSKÁJA

Nóra táskájában, lepusztult pompájában
csak az életem hever, kis cuccaival összebújva
mert belecsempésztem az éjjel,
hogy ne hulljon szerte-széjjel
inkább legyen jól nevelt, még egyszer, utoljára.
Most bújócskázik csendesen, és panaszkodik, hogy
ő mért nincs itt velem, aztán elhallgat, mert
választ úgy se vár: ezt igéri az én kis életem.

Nóra szép szemében végre nem csak magamat néztem,
csak az életem kevert, ahogy szokta, össze-vissza mindent,
mert belecsempésztem a mérget, na és a holt idők során a kérget
kövérre hízlalta a szívem, az a hülye szívem, az a hülye szívem,
de most szelíden, csendesen retteg
hogy ő nem lesz itt velem,
aztán elhallgat, hisz választ úgy sem vár:
ilyen szelíd lett az én kis életem.

Nóra táskájában majdnem ott volt, amire vártam,
mondjuk az illat és az íz, mondjuk az illata és az íze,
és ő sincs messze persze, csak néha nincsen hozzám mersze,
ahogy ezt Zsoltika elképzelé,
de most tényleg szelíden, csendesen,
fokozom inkább: NAGYON szelíden, csendesen,
hallgatom, mikor lszik már valahol,
ilyen gyáva lett a kis életem.

Nóra táskájában, lepusztult pompájában
csak az életem hever, kis cuccaival összebújva
( s még mennyi mással)
mert belecsempésztem az éjjel,
hogy ne hulljon szerte széjjel,
inkább legyen jól nevelt, még egyszer utoljára.
"Bújócskázzál csendesen.
Panaszkodjál, hogy ő mért nincs velem,
de inkább hallgassál, ha választ úgy se vársz,
és őhelyette ne igérj semmit, kis életem.
MOST ROBBANJ, VILÁG!"


SZOMSZÉDOK

Nem számít rá, hogy meglepi
de túl nagy erővel tör elő
a vágyódás arra az időre
mikor nem volt még ilyen előkelő
a frissen nyírott sövény felett
lehunyják szemeit a manzárdszobák
elalszik a fotelben, és beszél magában
de álomisten a szavába vág

mert kezdődik a pénteki adás
és ilyenkor a szomszédba átlát
a panorámás ablakon túl
már két pár szem keresi párját
párját ritkító a csalódás
hogy ott is egy ugyanolyan ember ül
belebambulna egy új sorozatba
de helyette inkább magába merül

Hogy mire is vár? Mért másra gondol?
Nincs már időnk, hogy elviseljük
hogy valamikor oly tiszták voltunk
s a kiscsikókat még nem szégyelltük
fehér ágyékunk idején
hajnalban átvágva a téren
az őszi fák alatt lelombozódva
várva, hogy a kedves odaérjen.

Felkel reggel, nevet magán
úristen, az este milyen hülye is voltam
lefürdik, és lemossa magáról az érzést
hogy én ezt nem így gondoltam
de minek is törné a fejét ilyesmin
ő jól él, mindene megvan
csak ha a téren átfut a macska
akkor mereng el titokban

Hogy mire is vár...

 

DAL, TÁBORTŰZHÖZ

Nekem nem tetszett még így villamos zaj
sem részeg óbégatás az éjjel-nappali előtt
s még liftajtó sem tetszett így nekem
főleg, mikor a hetediken
állt meg, s kitártam
az ajtót, meg a szívem
belefért egészen, mert embert én még
szerettem, kilincs volt a kézben
na meg bilincs az észen
ami ott szorít azóta is.

Pedig kezdetben a nevét sem tudtam
leírni rendesen
most meg nem fogom, mert nem bírom kibírni
a hiányt, és kihányt reggeliket nézegetek
a gyomrom sem bírja már az élvezetet
a többiről most inkább nem is beszélek
mardjunk annyiban, hogy nagyon veszélyes harcosok
meccselnek a fejemben, de egyik sem bántja őt, igaz,
hogy miért is bántanák?

Mert csak félig-meddig teszem a dolgom,
és megpróbálok nem rá folyton
gondolni e zűrzavarban
és kincset lelni az őszi avarban
de tudom, hogy kincsem nekem már nincsen
se emberem, aki rendre intsen
hogy tartsam magamtól távol
és ne csináljak már segget a számból.

Nekem tetszett még így piros pohár
bocsánat, bögre, mert az övé volt, nem tudok már
menekülni, elszaladni, leválni, elszakadni
gyenge vagyok: lássátok, feleim
ahogyan őt láttam, mikor reggel ébredt
aztán ahogy a teájába mézet csepegtetett
de az is lehet, hogy néha nem
már nem emlékszem rendesen.

 

SZÉPSÉGED

Na jó, legyen végre jó dolgunk
törjön ránk a szép idő
felejtsük el, hogy milyenek voltunk
s hogy mi is történt ezelőtt
igyál meg mindent, amit eléd teszek
de azért egyél is valamit, babám
és árulj el mindenkit, akit lehet
és vegyél vért a szív jobb oldalán
csak arra kérlek, csak arra kérlek:

Szépséged ne habzsold mohón...

Mert bizonytalan utazókból
a végén biztosan földlakók leszünk
és ott lent, jó mélyen, a porban
senkit nem zavar, hogy mit teszünk
magunkkal
Én nagyon szerettelek.
De hát múlékony a vágy,
nem is hittem volna, hogy ennyire,
hát gyilkolásszál mást tovább,
csak arra kérlek:

Szépséged ne habzsold mohón...

Úgy halunk meg, ahogy éltünk.
Minket nem zavar a társas magány.
pedig mi is lehettünk volna arany sarkantyúk
Isten vágtató lován.
Úgy néz ki, most minden elúszik
de a szenny is megy tovább
nézi ezt valaki fentről, és elégedett
hogy nem lehet már ostobább,
csak arra kérlek, hogy ne hazudj már, mert
nekem jobban fáj ez az életemnél.

Nélküled nincsen semmi más,
nem marad, csak pusztaság, ahova lépek
nincsen tisztaság nélküled
csak sáros pusztaság.

 

NINCS CSOKI

Na, nézd megint már elkezdem a sétát
még egyszer a fejemben
és elsütöm a tréfát
„ha van kéz, van csoki, ha nincs, nincsen csoki”

Mellette fekszem, most éppen nem öregszem
pedig dehogynem, csak most
végre nem verekszem
belül azokkal a kedvenc démonokkal, akikkel
olyan jókat harcoltunk idáig

Szép útra lelsz, ha nem mást ölelsz
nem vár fényes világ, csak a szívem kitárva
és az ébredés még messze van
Néha jó, ha az ember hontalan
én virággal jöttem, sajnos, nem karóval

Na, nézd megint már
elkezdem a létet
pedig nem gondoltam
hogy még egyszer ide téved
erre a tájra
és tapad a szájra

egy másik száj, és néha kedveset mond
nekem
utcák, terek: hát most legyetek velem
ha már annyit voltam, rajtatok
hülye akciókban.

 

NEHEZEN MONDOM EL

Én azt már nehezen mondom el
amit még tényleg elmondhatnék
magamnak azért, mert nem bírom
veled ilyet meg miért tennék

Hívjon hát helyettem más
és fogjuk a végre ezt a súlyos kirándulást
ha jön messziről
a hír

Hívjon hát helyettem más
szívjon inkább máshol a szív
én közben kirándulok, majd hívj, majd hívj
hívjon hát helyettem más
és fogjuk végre a végre
ezt a súlyos kirándulást
messziről, ha jön messziről a hír

Én azt már nehezen mondom el
amit elmondtam már annyiszor
azt a keveset, amit már
tudok rólatok

Szép csendben pihen bent
az árulások sora
de hadba lép éjszakánként,
ne félj, ne félj

Most már mindig felhős lesz feletted az ég
most már nyáron is kell neked esőkabát
most már az is csúnya lesz, ami szép
most már rontást hozol, amerre jársz.

 

LANDOLÁS

Mikor a nap végleg, végleg ködbe bújt
Egyszerre mindenki nagyon elcsitult
Pedig csak kettős pont volt még a hajónk
Ott fent az égen
Ők meg csak vigyorogtak némán
A lámpafényben

Én kiszálltam, és azt mondtam, hogy nem
hogy semmit, de semmit nem találtam
bambán néztek: „Most mi van?”
mondtam, hogy semmit, de semmit nem találtam
nem találtam

Egyszer mindannyian szellemek leszünk,
és lesz mindannyiunknak egy saját szellemünk
csak szép legyen és büszke, legyen szerelmes és tiszta
és ami emberi volt bennünk: hát, csak azt ne hozza vissza
de vegyen fel azért még (néha még azért) friss ruhát.

Én kiszálltam, és azt mondtam, hogy nem
Hogy semmit, de semmit nem találtam
Miközben tudom, hogy vár rám még valaki
Akire én is régóta vártam, régóta vártam…

 

TORZÓ

Hogy hogy kúrtuk el, tényleg nem érdekel
mert elég volt bőven magamból
hogy miért is jött egyből nyárra a tél
és hogyan lett ősz a tavaszból,
hát úgy, hogy messzire mentél
s még így sem avattak szentté,
mert fent sem tudták, milyen vagy igazán.

Addig hajtogatom, míg el nem hiszem,
hogy sikerül majd a fejemből
kitörölni fényes emlékedet,
na jó, elég elég lesz ennyi ebből
ha már messzire mentél
ahelyett, hogy mindig itt lettél volna
de TE nem tudtad, hogy ki is vagy igazán.

Mostantól megint magam vagyok
és ingyen adom, amit érek,
néhány rossz rímet, ha már e hímet
árnyékba küldték a fények,
mert messzire mentél,
s egy kicsit tönkretettél,
mert nem tudtad, hogy ki vagyok
neked igazán.

Pedig elmentünk tényleg az égig
és elszakadtunk a haragtól,
két pár szem tudta, amit most minden utca,
hogy nem véd meg semmi magamtól,
most már keserű az édes,
és rémes a krémes,
mert csak téged szerettelek igazán.