1

mancs 2007 >> pdf1 Get Adobe

Cimborák közt (Őz Zsolt énekes, törzsvendég, futballszurkoló)

Világéletében slágereket írt, neve mégis a csepeli kocsmákban és a kórházi intenzív osztályok kartonozóiban cseng ismerősen. Többszörös túlélő, aki Vidámpark nevű együttesét vagy tizenöt éve hullámvasutaztatja a magyar könnyűzene árnyékos oldalán. Pályafutása folyamatos lejtmenetnek tűnik, de néhány dalát mintha az angyalok röptetnék. Új lemezére hat évet kellett várni. Rá csak egy órát.

Mintha építkezésről jönne. Kötött sapkát, melegítőfelsőt visel, jobban illene a kezébe egy köteg hullámpapír, mint a gitártok. Arról igyekszik meggyőzni, hogy józan, és becsületére legyen mondva, nem rendel semmit. A komoly interjúalany szerepébe próbálja beleélni magát, grimaszai megmerevednek. Előbb arról beszél, hogy az új lemez anyaga már négy éve kész volt, csak éppen kiadó nem akadt. De mindezt azzal a kiegészítéssel, hogy az utolsó pillanatig csiszolgatták a dalokat, ezért váratott magára a megjelenés. "Nincs ebben semmi ellentmondás - jelenti ki határozottan, majd hozzáteszi: Meghalt az apám, és ettől teljesen kész voltam." A továbbiakból kiderül, hogy a dalokat "nő miatt" írta, és elsősorban azért készülhettek el, mert a Vidámpark másik állandó tagja, dr. Papócsi bezárta egy stúdióba, és csak azután engedte ki, hogy kész lett az összes szám. Ekkor írta Rakenroll című regényét is, ami viszont már tavalyelőtt megjelent. Ahogy ilyenkor szokás, a "rakenroll" definíciója sem marad el - "Bemész egy kocsmába, rendelsz egy italt, megiszod, aztán előkapod a gitárt, és lefogsz egy akkordot" -, a hagyományos interjú annál inkább. A mondanivaló egyre zavarosabbá válik, a reménytelen helyzetből "szülővárosa", Csepel felé menekülünk.

"Megmondjam, miért Csepel a világ legjobb helye? Ha egyszer kiülsz velem a Radnóti művház elé, és megiszunk egy üveg bort, akkor rájössz. Nézed a fákat, jönnek a madarak, a szarkák, a varjak, a verebek, olyan béke van, mint sehol másutt. És ott lehet a legnagyobbakat röhögni. Képzeld el a következőt! Van a téren egy mogyorófa, jön a nyugdíjas néni, gyűjtögeti a földről a mogyorót, mi a padon ülünk a bátyámmal meg egy csövessel. "Ne tessék hajolgatni, majd én fölmászok a fára!" - mondja a csöves. Úgy is tesz, szedi a mogyorót, dobálja le a néninek, mi meg a féldecis ampullákat föl a fára. A néni hálálkodik. A csöves meg kapaszkodik az ágba: "Baj van, fiúk, annyira bebasztam, hogy nem tudok lemászni." Mit lehet ilyenkor tenni? Kihívtuk a tűzoltókat, aztán földobtunk neki még egy üveget, azt persze simán elkapta. De amikor megjöttek a tűzoltók szirénázó autóval, teljesen beparázott, és őket kezdte dobálni mogyoróval. Erre valaki kihívta a rendőrséget, úgyhogy teljes volt a káosz. Persze a hülye segítség nélkül is le tudott mászni, mégsem volt balhé, sőt, a végén közösen piáltunk az éjjel-nappali előtt a rendőrrel meg a tűzoltókkal. Igaz, ők csak üdítőt ittak. Na, de akkor is! Ilyesmi csak itt fordulhat elő. Nem hiszed, ugye? Gyere ki, megmutatom!"

Három nappal később a HÉV megállójában találkozunk. Vasárnap délelőtt Csepel a legszebb arcát mutatja, hétágra süt a nap, a templomban esküvőt tartanak. Ideális alkalom a városnézésre. "Az ott a Notórius kávézó. Kávét egy jó darabig nem árultak, mert egy tökrészeg biztonsági őr bánatában lerúgta a presszógépet. Szóval, elég súlyos hely, szemben a rendőrség, de még a zsaruk sem mernek bemenni. Mi is kihagyjuk" - mondja Őz, majd a Volánbusz-végállomáson található Nádas kocsmába megyünk, egyes számú törzshelyére. Odabent egymásba érnek a tréfás történetek, igaz, a hepiend általában elmarad. Laci kilencmilliós totónyereményét Collina bíró fújta el, mert addig hagyta játszani az Intert, míg kiegyenlített, Pamacs sok százezer forintot érő lova ötven méterrel a cél előtt összeesett és megdöglött. Aztán egy Gepárd nevű fickót emleget, aki az 5-ös számú lóra tett fel ötszáz forintot. Mármint a nyergébe. "Kérdem tőle, hogy mit szólt a zsoké. Azt mondja, semmit. Elvette és megköszönte. Persze tudom, hogy elitta, de legalább vicceset hazudott." A háttérben valami kereskedelmi rádió duruzsol, nagyon messze kerültünk az új Vidámpark-lemeztől. Viszont megismerhetjük Őz Zsolt egykori labdarúgót, a Csepel SC vezérszurkolóját.

"Az edzőpálya mellett nőttem fel, a kölyökcsapat edzője kijárt a játszótérre tehetséget kutatni, és aki képes volt egyeneset rúgni a labdába, azt leigazolta. Én ennél valamivel ügyesebb voltam, ezért kamaszkoromban nem is tudtam elképzelni mást, mint hogy focista legyek. Előbb a Pest Megyei Állami Építőkben játszottam, aztán leszerződtetett a Csepel, egy lépésre voltam az NB I-től, Hamar Pistával voltam egy csapatban, de tizennyolc éves koromban abba kellett hagynom a futballt. Nemes egyszerűséggel: lerúgtak, mint a szart. A stopli nyoma most is látszik, pedig eltelt közben húsz év. De a pályát mégsem hagytam ott, ha tehetem, kimegyek a meccsekre, sőt most, hogy a Csepel SC igen távol került az élvonaltól, sokkal inkább. Olyan hangulat van a meccseken, hogy olyat máshol nem látsz. Egészen fiatal, lelkes srácokból áll a csapat, úgy fest, idén felkerülünk az NB III-ba. Remélem, ott is maradunk, mert Magyarországon magasabb osztályban már nem láthatsz tisztességes futballt. Ha eljutnánk az NB II-be, biztos szétzavarnák a csapatot, és leszerződtetnének pár rokkantnyugdíjas ukránt."

A mérkőzések "családias" hangulatához persze Őz is hozzájárul a maga módján. A leggyakrabban a "közösbe tett" szeszes italokkal és a bírót gyalázó kreatív rigmusokkal, de legutóbb például beszaladt a pályára, és elvégzett egy szögletrúgást.

Következő állomásunkon, az egykori vasgyár kerítésébe épített pizzériában Őz szerint a "világ legjobb pizzáját sütik", de a hangulat inkább egy hajnali várótermet idéz - az itteni törzsvendégek csak a poharukat bámulják. A pultos válogatott káromkodásokkal fogad bennünket Őz "Hajrá, Újpest!" köszöntését követően, de nincs harag, a fejébe húz egy régi tűzoltósisakot ("A motorra jó lesz"), és az új Vidámpark-lemezt követeli. Meglepő a lelkesedés, ki gondolná, hogy a zenekar a csepeli kocsmai körökben nagy tiszteletnek örvend.

"Eleinte hülyének néztek, hogy nem az ő ízlésük szerint zenélek, de amikor megjelentek az első újságcikkek, lemezek, elkezdtek komolyan venni. Tetszik nekik, hogy csak a nap első huszonnégy óráját töltöm a kocsmában, a másodikban dalokat írok. Hogy csinálok valamit. Persze ettől még nem vagyok különb náluk. Akiket a Nádasban láttál, mind nagyon tehetséges ember, csak valahol félrement az életük. Itt, Csepelen ez elég gyakori. Azért is mondtam, hogy a világ legbékésebb helye, mert Csepelen már nincs miért átbaszni a másikat, nincs mit ellopni. Csak egy szabály létezik: az fizet, akinek éppen pénze van."

Kifelé menet ősz pofájú, német juhásszerű kutya állja utunkat. "Ez Bré, az Imre tér kutyája. Add ide az öngyújtód, mindjárt mutatok valamit!" A kutya komótosan elindul az öngyújtó felé, játszik vele egy darabig, aztán beleharap, rágcsálja, végül lenyeli. "Bazmeg, ez a kutya öngyújtókat zabál. Az egyik punk gyerek fedezte fel, hogy Brének ez a kedvence. Biztosan a gáz ízlik neki, nem a műanyag."

Busszal megyünk Csillagtelepre, az emlegetett Radnóti művelődési ház előtti térre, Őz felcsap idegenvezetőnek, az utasok félrehúzódnak: "Abban a bódéban elég jó hamburgert lehet kapni, ott hátul a pláza, egy fos, az viszont a világ legklasszabb virágüzlete. Na, itt van a stadion..."

Leszállunk a buszról, nekiszaladunk az éjjel-nappali közértnek, ahol 210 forintért "nagyszerű" vörösbort kapni, aztán ahogy megbeszéltük korábban, leülünk egy padra, és megpróbáljuk komolyan venni magunkat.

- Apám olvasztár volt a vasgyárban, azt akarta szegény, hogy vigyem valamire. Nem nézte jó szemmel a futballt, de még azt se, hogy matek-kémia szakra mentem Pécsre. Attól pedig egyenesen kikészült, hogy elkezdtem zenélni.

- Mit szeretett volna?

- Építészmérnököt. Ez nem jött össze, mert közben két csapás ért: az egyik, hogy a bátyám vett nekem egy gitárt, a másik meg, hogy Pécsett, a főiskola idején megismertem a Lovasit. Volt a Szenesklub nevű hely, amit egy Iván nevű szerb gyerekkel csináltam. Meghívtuk a Kispált, akkor még csak hat számuk volt, de a nagy sikerre való tekintettel kétszer kellett eljátszaniuk. Mindenki boldog volt, leginkább a Lovasi, és örömében meghívott egy gólyabálra, hogy zenéljek én is. Akkor már volt egy-két szám, amit Szalay Petivel írtunk, de csak úgy, magunknak. Na, azokat játszottam el egy szál gitárral. Álltam a színpadon, mint egy fasz, mellettem a hubertusos üveg. Három szám volt, az egyiket, a Nastasia Kinskit most is játsszuk, a közönség pedig - legalább hatszáz ember - megkajálta. Utána visszarohantam a büfébe kiszolgálni, másnap pedig, hirtelen felindulásból, megalapítottam első együttesemet, az Ugatha Christie-t. Három hónapig ki se mozdultunk a próbahelyről, a többi pedig már magától jött: koncertek, műsoros kazetta. A foci helyett rátaláltam a rakenrollra, ilyen kurva egyszerű. És most is ilyen kurva egyszerű: koncertek, csajok, piálás, pszichiátria.

- Biztos, hogy ilyen egyszerű?

- Persze hogy nem. A főiskolán én sem ittam többet, mint mások. Volt egy társaság, ami a mai napig összetart, jártunk ide-oda Pécsett, Pesten... Karcsi kocsma, Fekete Lyuk, Tilos az Á, ilyesmi. Ahogy a többiek, eleinte én is kezelni tudtam ezt, a bajok ott kezdődtek, hogy rájöttem, ha nem iszom, nem tudok írni. Részegen sem tudok, vagy ha igen, az olyan szar, hogy másnap megy a kukába. De van egy köztes állapot, és akkor minden összejön, a zene, a szöveg.

- Hat év telt el az előző lemez óta, úgy tűnik, egyre ritkábban "jön össze minden".

- Volt egy hasnyálmirigyműtétem, és utána négy évig nem ittam. Újságíróként dolgoztam a Népszabadságnak, házat építettem, családot akartam alapítani. Szerelmes voltam, úgy tűnt, minden sínre kerül, de mégis elromlott az egész. Miattam. Valami elkezdett bizseregni, megint piálni kezdtem, megismerkedtem egy másik lánnyal, beleszerettem, de annak is vége lett. Cserébe megint tudtam dalokat írni. Szerencsém is volt, hogy Papócsi Laci a hónom alá nyúlt, és addig cseszegetett, míg sikerült összerakni a lemezt. Közben eltelt pár év, de mit számít? Ketten láttunk munkához, de a végén csak sikerült összehozni megint egy zenekart. Megy a Két citrom, vannak koncertjeink, én pedig tele vagyok ötletekkel, úgyhogy a következő lemez biztos, hogy nem hat év múlva jelenik meg. Különben is elhatároztam, hogy abbahagyom a piálást. Egyszer már sikerült, csak az első hét volt elviselhetetlen. Na, de nem akarok itt romantikázni, menjünk vissza inkább a Nádasba.

Legát Tibor

Vidámpark: Két Citrom
Két kép a közelmúltból: Gödör, valószínűtlen hajnal, a pszichiátriát megjárt Őz Zsolt káromkodva, borostásan küzd éppen démonjaival, mindenkihez van egy-két rossz szava; a másik: ugyanott, ám Őz ezúttal a színpadon, az ő őszinte és melankolikus dalaival - a mikrofon előtt mintha teljesen más ember állna. Hozzátartozik, hogy hónapokra szétesik, összeomlik és eltűnik, de valahogy mindig összeszedi magát: ír egy kiemelkedő látleletet a hazai undergroundról (Rakenroll), vagy éppen új lemezt jelentet meg.

Az új felállású Vidámparkban Papócsi László billentyűs-dalszerzőn kívül csak fiatal arcokat vett maga köré, és ez jót is tett a zenekarnak. Egységesebb és kiforrottabb lett a hangzás, és azon túl, hogy néha már túlságosan is könnyen kiismerhető ez a szomorkás szeretetéhség, kijelenthetjük: ez az eddigi legjobb, hovatovább legpoposabb Vidámpark-lemez. A Lovasi vokáljával megtámogatott Mindenki táncol, a lassan hömpölygő Dobd le és a Dalok tábortűzhöz I-II. mind-mind meggyőző életkép Őz mocskosan tiszta univerzumából. S van néhány egészen progresszív megoldás is: a szövegében Cseh Tamás dalaira kacsintó, zeneileg vegytiszta hard pop Nóra táskája, vagy a kedves szintitémával ellátott, vonós hangszerelésű címadó dal igazán bátor zenei elrugaszkodás. A régi Vidámparkra igazából csak a Szépséged című punksanzon hasonlít.

Hogy a Vidámpark mennyire találhatja meg a kétezres években szocializálódott, fájlcserélős generációt, azt inkább ne feszegessük, bár aki fogékony a keserédes, szerelmes sanzonokra és egy őszinte, hiteles (és egyben anakronisztikus) rock'n'roll személyiségre, az előbb-utóbb alighanem mégiscsak rátalál Őzikére. Az erős és összeszedett alapanyag megvan, most már csak élőben kell megszólaltatni.

Hó M.

1G Records, 2007

Legát Tibor; keretes: Hó M.

 

.